KÖNYV

Sándor Anikó munkásságáról annyit hallottam már, hogy ideje volt végre olvasnom is tőle. Elsőként a Jaffa kiadó gondozta Férfimeséket vettem kezembe, amellyel nagyon-nagyon jól szórakoztam. Időnként nem csak mosolyogtam a sorok felett, hanem valamit csapkodva nevettem, fülsértően hangosan.

Vannak olyan könyvek, amelyek már az első oldalak során teljesen magukkal sodornak, beférkőznek az agyamba, bekúsznak a bőröm alá. Vannak olyanok is, amelyek csak menet közben, például a kiadvány felénél szippantanak be. Ez utóbbi volt számomra Baráth Viktória Egy év Rómában regénye is, ami az első olvasmányom a szerzőtől.

Több mint harmincmillióan olvasták a naplót, amelybe a tizenéves Anne a legtitkosabb gondolatait jegyezte be, miközben családjával és négy másik emberrel egy padlástérben rejtőzködött a Prinsengrachton huszonöt hónapon át, amikor is a nácik letartóztatták és koncentrációs táborba küldték valamennyiüket. De a kislány történetéről megjelentetett...

"Jakupcsek Gabriella munkássága véleményem szerint valóban példaértékű. Szakmai tudása és alázata elképesztő, ugyanakkor ő az egyetlen olyan tévés számomra, aki a közösségi médiák hatalmas népszerűsége óta sem vesztett hiteléből. Sok műsorvezetőt, szerkesztőt csak addig kedveltem, amíg nem jelentek meg az online felületeken, Gabriella ilyen szinten...

Grace Klinika tipikusan az a sorozat, amit éveken át egy túlhájpolt valaminek láttam. Aztán egy barátnőm (köszi Wiwee) hosszas unszolásának köszönhetően 2020-ban mégiscsak belenéztem egy részbe. Azóta nem tudok leállni róla, többedjére nézem végig mind a tizennyolc évadát. Imádom benne, hogy jó érzékkel feszeget kényes, akár kínos témákat is,...

A világbajnok bokszoló, Popovics Tamás Csavargó Élet – Egy különös barátság és egy szenvedélyes szerelem története 2013-ban jelent meg, az Alexandra kiadó gondozásában. Az az év az eddigi legnehezebb volt számomra, így bár akkor is nagy érdeklődéssel, reményekkel olvastam ezt az önfejlesztő kiadványt, most, jó pár esztendővel később sokkal többet...

A Honeybeast pályafutását 2014 óta követem figyelemmel. Azokat a zenekarokat kedvelem, akiket nem csak a szerelem boldog, keserű pillanatai ihlet meg, vagy ha mégis, akkor képesek azt új oldalról leírni, megközelíteni. A Honeybeast nem a már ezerszer hallott, elcsépelt frázisokat köti egy csokorba párkapcsolati témájú dalaiban, hanem újra meg újra...

Cserháti Éva munkásságával júliusban ismerkedtem meg, mégpedig a K.É.Z. krimisorozat második kiadványa, a Szabadulószoba által. Nagyon-nagyon élveztem a szerzőnek ezt az alkotását, kíváncsian vártam hát A K.É.Z. harmadik esetét, ami a Zarándoklat a halálba címet kapta. Ez az írás ismét sokkal többet adott, mint egy átlagos krimi.

Bevallom, jó pár napon át gondolkodtam, hogy szeretném-e elolvasni a Fehér Renátó és Kustos Júlia szerkesztette A világot szétszerelni - Nem lehetséges történetek címet kapó kötetet. Az Athenium kiadó által gondozott könyv ismertetőjének első mondatában ott szerepelt a 2020-as évszám és a világjárvány szava. Már régen besokalltam COVID-tól. Nem...

Lassan izzó tűz az első Paula Hawkins olvasmányom, de biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó. Kedvelem ugyanis azokat a könyveket, amelyeknek az elején kapkodom a fejem, aztán egyszer csak minden a helyére kerül, elkapom a fonalat. Töltődöm, de mégsem agybutítóan pihenek. Pontosan ilyen volt ez a valóban lassan izzó könyv is.